Vendégszemmel: „Jobb kondiban vagyok, izmosabb is lettem”
A Vendégszemmel elnevezésű sorozatunkban olyan hobbisportolókat mutatunk be, akik törzsvendégek nálunk. Elmondják, „civilként” miért fontos számukra a rendszeres testmozgás, miben változtatta meg életüket a RedZone. Ezúttal Török Emese mesélt.
Még a RedZone Sport régi termének nyitásakor kezdett el hozzánk járni, így az egyik legrégebbi vendégünk Török Emese. Mivel a munkája részben irodai jellegű, a Bubori Kitti irányításával végzett személyi edzések remekül kiegészítik az íróasztalnál ülős napjait.
– Számomra az edzés hobbi, de Kitti mellett ezzel együtt is garantálva van, hogy folyamatosan fejlődjek. Hetente háromszor mindig elmegyek, de volt olyan időszak, amikor heti négyet edzettem a RedZone-ban. Fontos számomra a mozgás, ezért futni is szoktam, illetve részt veszek a YogaZone jógaóráin, természetesen szintén Kittinél – mondta Emese.
Elárulta, minden testmozgását a Kittitől megtanult szemlélet köré építi, amelyhez hozzátartozik, hogy egyetlen hét sem maradhat ki számára. Amikor nyaralni utazik, egyéni edzéstervet kér, hogy Szegedtől távol is tudjon a RedZone-nál megszokott elvek mentén mozogni. És hogy milyen változást hozott számára a rendszeres személyi edzés?
– Jobb kondiban vagyok, ez nem kérdés, izmosabb is lettem. Sok lány fél a súlyzós edzésektől, hogy előnytelenül változtat majd az alakjukon, de ez a RedZone-nál nincs így. Különösen ügyelünk rá, hogy egy edzés alkalmával minél több eszközt használjunk, ettől változatosabbak is az órák – tette hozzá Emese.
A blogbejegyzés az ATP Szövegírás segítségével valósult meg. Itt találod őket!