Vendégszemmel: „Karban kell tartani a testet, hogy az megfelelően viselkedjen”
A Vendégszemmel elnevezésű sorozatunkban olyan hobbisportolókat mutatunk be, akik törzsvendégek nálunk. Elmondják, „civilként” miért fontos számukra a rendszeres testmozgás, miben változtatta meg életüket a RedZone. Ezúttal Dr. Thurzó Balázs, a Szent Györgyi Albert Klinikai Központ belgyógyásza, a magyar utánpótlás labdarúgó-válogatottak csapatorvosa mesélt.
Nagy öröm számunkra, amikor egy sportban is érdekelt orvos válik törzsvendéggé a RedZone-nál, méghozzá azért, mert egyrészt szakemberként ítéli meg a nálunk folyó munkát, másrészt hobbisportolóként vesz részt abban. Igaz ez Dr. Thurzó Balázsra, a Szent Györgyi Albert Klinikai Központ belgyógyászára is, aki a magyar utánpótlás labdarúgó-válogatottak, valamint az NB II-es szegedi futballcsapat orvosaként is dolgozik.
– Már 2016-ban elkezdtem a RedZone-ba járni. Kornélt a futballválogatottak mellől ismerem, így hallottam először a helyről. Rögtön Simon Szabinál kötöttem ki, azóta tart közöttünk a „szerelem” – mondta viccesen.
Thurzó doktor korábban is sportolt, futballozott, ám saját bevallása szerint nem foglalkozott kellő tudatossággal a rehabilitációval. Emiatt alakult ki a rossz testtartása, vált kötötté az izomzata, amelyen szeretett volna változtatni.
– Próbáltam a CrossFitet, ahogyan a hagyományos súlyzós edzést is, előbbinél az ízületeim fájtak, utóbbiba a vállam sérült bele. Ha ezt valaki esztelenül csinálja, annál még gerincsérv és térdsérülés is előfordulhat. Ezután tudatosan olyan edzésformát kerestem, amely valóban hasznos a testnek, erősíti a funkcionális izmokat. Ez a mozgás mindenkinek jó, nem véletlenül ajánlom Kornélékat a velem dolgozó labdarúgóknak is – mesélte.
Kiemelte, hogy a RedZone nagy értéke a rugalmasság. Orvosként állandóan rendelkezésre kell állnia, így sokszor előfordul, hogy az utolsó pillanatban tudja csak lemondani az edzést.
– Szabi mindig próbál alkalmazkodni, megérti a helyzetemet, ez nekem, valamint a hozzám hasonló munkát végző vendégeknek fontos – mondta. Azt is elmesélte, mi motiválja a rendszeres mozgáshoz.
– A preventív szemlélet elengedhetetlen, nem csak az élsporthoz, de a mindennapi élethez is. Persze fogyni is jó lenne, de nem a kinézet a legfontosabb. Karban kell tartanunk a testünket, hogy az még évtizedeken át megfelelően viselkedjen. A degeneratív ízületi betegségek ellen kiváló védekezés a rendszeres testmozgás, persze csak akkor, ha helyesen végzi el a gyakorlatokat az ember – tette hozzá Dr. Thurzó Balázs.
A blogbejegyzés az ATP Szövegírás segítségével valósult meg. Itt találod őket!